“Kérj és megadatik.” Az egyik leggyakrabban emlegetett törvényszerűsége az univerzumnak, amit hiszünk is, meg nem is. Jól hangzik, de a tapasztalataink nem mindig igazolják a működését. Sokszor hallom: “Másnak lehet, hogy működik, de nekem nem.” Valóban így van?
Mindannyiunk életében vannak olyan dolgok, amiket meg szeretnénk változtatni, de a várva várt változás látszólag csak nem következik be.
Néhány olyan nézőpontot szedtem össze (a teljesség igénye nélkül), melyek segítségével kicsit más szemszögből tekinthetsz rá a helyzetedre, és könnyen kiderülhet, hogy bizony-bizony, neked is működik, csak épp lehet, hogy nem várt módokon.
Szóval, mi van olyankor, ha nem az történik, amit kértél?
1. Van valami, amit igenis szeretsz abban, amiben vagy, ezért éppen azt kéred, hogy ne változzon.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egyik legnehezebben felfogható, legbosszantóbb dolgok egyike, amit csak mondhatnak neked, de ha valóban meg akarod változtatni az életedet, védekezés nélkül érdemes szembenézni azzal, hogy mi az, ami jelenleg mégis működik neked az adott dologban. Ilyenkor felteheted a következő kérdéseket: Mit szeretek ebben a helyzetben, amit nem veszek észre? Mi az, amit jónak, helyesnek gondolok abban, amit választok (ezért választom), és mit gondolok helytelennek abban, amit kérek (ami miatt nem választom mégsem)?
Ha például folyamatosan nehézségekkel találod magad szembe az utadon, nézz rá arra, hogy mi a jó, helyes, megfelelő ebben!
Ha teszem azt különbnek érzed magad attól, hogy nehéz neked, akkor nehézségeket kell teremtened. Legalábbis addig, amíg különb szeretnél lenni. 🙂
Nem a logikus elméd fogja megadni a választ, de lehet, hogy a semmiből felbukkan egy képtelenség, ami rámutat arra, mi is az, amit most választasz. Jó hír, hogy nem szükséges kibogoznod egyenként a sztorikat, elegendő, ha megszólítod az energiákat, és kéred, hogy változzanak. Ehhez nagyszerűen használhatod az Access tisztító mondatát is.
Minél kevesebb fix nézőpontod van arról, hogy mi a jó, rossz, helyes, helytelen, annál kevésbé fogsz ebbe a csapdába esni. Ha mentes szeretnél lenni a fix elképzelésektől, nagyon ajánlom az Access Bars kezelést, amilyen gyakran csak kedved támad hozzá. Akár ajándékozod, akár befogadod, egyre kevesebb fix elképzelésed lesz, ami sokat segít abban, hogy szabadon válassz.
2. Eldöntöttél valamit arról, hogy milyen lehetőségeid vannak a változásra, és ezek a döntéseid meghatározzák, hogy mi mutatkozhat meg. 
A helyzet az, hogy robotpilóta üzemmódban nem látsz tovább a saját nézőpontjaidnál, vagy a mások nézőpontjainál, amiket igaznak gondolsz.
Tedd fel a kérdést:
Ha semmit nem gondolnék arról, hogy ez hogyan változhat meg, mit vehetnék észre, amit most nem veszek? Milyen más lehetőség van azon is túl, amit el tudok képzelni? 
A kérdés lényege soha nem a válaszok keresése, hanem az, hogy nyitottságot hozzon létre. A kérdéssel ütsz egy rést a nézőpontjaid falán, és ezt elkezdheted tágítani, amíg meg nem könnyebbülsz. Tartsd fenn a nyitottságot, vedd észre, amit észreveszel, és kérdezz tovább. Maradj nyitott a lehetőségekre. Mindig.
3. Megjött a változás, amit kértél, csak nem veszed észre, mert nem abban a formában érkezett, ahogyan azt előre elképzelted.
Minap feltettem a kérdést a Facebook csoportomban, hogy kinek van olyan élménye, amikor azt gondolta, hogy összedőlt a világ, és kiderült, hogy éppenséggel az történt, amit kért. Záporoztak a sztorik munkahely megszűnéséről, bedőlt hitelről, felbomlott házasságokról. Szinte kivétel nélkül mindenki tragédiának élte meg a dolgot az elején, de aztán volt egy pont, amikor világossá vált, hogy éppen az történt, amit kértek, a csomagolás volt teljesen más, mint amit elképzeltek!
Egy munkahely megszűnése rákényszeríthet arra, hogy keressünk új lehetőségeket, ha a régibe már nagyon belefásultunk. Egy megcsalás rávilágíthat arra, hogy mennyi mindent tagadtak meg a felek magukból egy kapcsolatban, és esélyt adhat, hogy ezeket a megtagadott részeiket visszaköveteljék, és teljesen más alapokra helyezzék az életüket.
Ha úgy érzed, most dőlt össze minden, tedd fel a kérdést: Ez az a változás, amit kértem, csak nem abban a formában érkezik, mint amit elképzeltem? 

Ha ez lenne a helyzet, ismerd el, és tedd fel a kérdést, “hogy lehet még jobb?”.
4. Teremted a változást, és nem ismered el.  

Vannak a változásnak, változtatásnak nyilvánvaló formái. Ha kitakarítod a lakást, festesz egy képet, írsz egy könyvet, beszélgetsz valakivel, aki ettől jobb kedvre derül, például.
De gondoltál már arra, ahhoz, hogy generálj valamit, sok esetben cselekedned sem kell? Az, ami vagy, a puszta léted, az energiáid változtatják a körülötted lévő világot. Ez történik minden pillanatban. Mennyit változtathat valakinek az életén az, ha elsétálsz mellette? Mennyi csodát generálhatsz a saját életedben, és valaki más életében, ha nézőpontok nélkül jelen vagy vele?
Ha létrehozol valamit, de nem ismered el, az olyan, mintha érvénytelenné tennéd. Hányszor történt meg, hogy létrehoztál valamit, de visszamentél a sor elejére, és kezdted elölről, mintha meg sem történt volna? Mennyi nehézség származik ebből az életedben és a testedben? Emlékezz: ami neked igaz, az mindig könnyű. Ha elkezdesz létrehozni egy tágasabb világot, ahol több lehetőség mutatkozhat meg, de még mindig úgy élsz és cselekszel, mintha egy szűk, sötét alagútban élnél, az már csak azért sem lehet könnyed, mert nem igaz.
Szóval…biztos, hogy nem változik? Vagy mégis, csak éppen olyan módokon, amit nem tanítottak meg felismerni és elismerni?
Egy újabb kérdés, amit használhatsz: Milyen változást hoztam létre, és hozok létre most is, amit nem ismerek (f)el?
És hogy tudd: sosem késő. Mi lenne, ha itt és most kinyúlnál az összes el nem ismert változás után, amit generáltál (mindegy a hogyan, csak tedd meg), behoznád a világodba, elismernéd, akkor is, ha a logikus elméddel fogalmad sincs, mik voltak azok. Mit tudna ez itt és most elindítani, amire nem is gondolsz?

Öleld magadhoz a változást, ami voltál, vagy és leszel, azzal, hogy elismered.

Az életed mindig pont akkora, amekkorát a nézőpontjaid lehetővé tesznek. Nézd máshonnan, és elkezd megváltozni.

Hogy lehet ez ennél is egyszerűbb?

Még több lehetőséggel, nézőponttal szeretettel várlak a Facebook csoportomban és a tanfolyamaimon.